Minden eddiginél drágábbak idén a lakások
2016. I. negyedévében tovább emelkedtek a lakásárak - derül ki az FHB Lakásárindex elemzéséből. Az index értéke a korábbi 199,93-ról, 215,06-ra változott, így a drágulás mértéke a tavalyi utolsó negyedévhez képest nominálisan 7,6, míg reál értelemben 8,8 százalékos volt. Ez a válság utáni felívelés során mért legmagasabb negyedéves árnövekedést jelenti, az 1998 óta számított mutató még sohasem állt ilyen magasan.
Történelmi csúcsot ért el nominálisan az FHB Lakásárindex 2016 első negyedévében. A lakásárak már meghaladják a 2008 eleji maximumot, jelenleg 7,15 százalékkal kell többet fizetni, mint a válság előtti csúcson. Reál értelemben a 2009 közepi szinten mozognak az árak.
A felívelés kezdete óta eltelt két évben - 2014. áprilisától 2016. március végéig - a lakóingatlanok nominálisan és reál értelemben is körülbelül 40 százalékkal drágultak.
Az építési engedélyek számának növekedése az országoshoz képest jelentősebb volt Budapesten, ahol az első negyedév 77 százalékos bővülését a második negyedévben több mint 333 százalékos emelkedés követte. Ez azt jelenti, hogy 2015 második három hónapjához képest idén április-júniusban több mint 4-szer annyi engedélyt adtak ki a fővárosban.
A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szintén alátámasztják a fejlesztések meglódulását. Az adatbázis szerint 2016 májusában két és félszer annyi új eladó lakás volt Budapesten mint februárban. A lakásokra nagy igény mutatkozik, a korábban már piacon lévő projektek lakásai gyorsan fogynak. A fővárosi építési engedélyek hatalmas növekedése azonban egyelőre elmaradt a kínált lakások számának bővülésétől, ami mögött vélhetően az áll, hogy több fejlesztő még az engedélyek megszerzése előtt a tervezőasztalról kezdi el az értékesítést, kihasználva a mostani keresleti hullámot. Ezt a trendet erősítheti a Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2016. szeptember 16-tól hatályos módosítása, amely szerint már az ingatlan használatbavétele előtt igényelhetővé válik a CSOK.
A lakáshitelezés továbbra is támogatja a lakáspiaci felívelést. Az idei évben, a hazai bankrendszer által január és július között összesen kihelyezett forint lakáshitelek összértéke 260 milliárd forint volt, míg 2015 azonos időszakában 176,5 milliárd forint. 2016. április és július közötti időszakban a felvett hitelek összege 40-50 milliárd forint között mozgott havonta.
A drágulási verseny első helyén Közép-Magyarország áll, ahol 2016 első negyedévében a 2015-ös átlagos értékekhez képest 18 százalékkal növekedtek az árak. Jól teljesített továbbá a Nyugat-Dunántúl és az Észak-Alföld is, ahol 16,7 és 16,2 százalékos drágulás volt mérhető. A legkisebb emelkedés Észak-Magyarországon következett be, ahol a medián árak 5,9 százalékkal voltak magasabbak 2016 első negyedévében, mint a 2015-ös átlag.
A különböző lakástípusok közül a lakótelepi lakások teljesítettek a legjobban a válságot követő időszakban, esetükben nőttek 2013 és 2016.I. negyedév között legnagyobb mértékben az árak. A lakótelepi ingatlanok körében a Nyugat-Dunántúlon a növekedés megközelítette a 60 százalékot.
Forrás: portfolio.hu